Beiratkozás

 Sziasztok! 

Hát.. kicsit hosszú lett. :D
Nem akartam ilyen hosszúra, de ez jött.
Ja, és még nincs benne semmi. Meg van említve Castiel, de alig észrevehetően.
Szóval, remélem tetszik.
Jó olvasást c:

xx. Asuka:)

Beiratkozás. 

A tábor után nem volt kedvem semmihez, hiszen rettenetesen másnapos és fáradt voltam. A fáradtság egész héten velem volt, mint a legjobb barátom. Sajnos ő még akkor is velem maradt, amikor nem kellett volna, de hát ez ilyen. Természetesen ennek meglettek a saját maga következményei, minthogy a beiratkozást is áttettem az első tanítási napra. No para, minden a legnagyobb rendben. De amikor a terveim fuccsba dőltek, mert a szüleim nem hajlandóak eljönni velem beiratkozni, kitört belőlem a pánik.
  Nekem kell elintéznem egy dolgot? Hú, oké. Minden rendben. Ez csak egy beiratkozás, tizenhat évesen szembe kell néznem egy ilyen piti problémával, nem igaz? Gondoltam ezt egy nappal az iskola előtt..
  A busz megállt előttem, az összes szempár felém irányult. Nem tudom, hogy ennek a kinézetem volt az oka, vagy az, hogy egy ismeretlen arc szállt fel, de zavarban éreztem magam. Fél órás volt az út, amit kénytelen voltam végig állni.
  Jó, ez nem teljesen igaz, mert le tudtam volna ülni, de ki akar idegenek mellé ülni? Mindenesetre nem én. Szóval a fárasztó, fél órás buszút után, a dolgom a következő volt: Besétálni az új iskolámba, remélve, hogy nem lesz semmi gáz, megtalálni valakit, aki elég okosnak tűnik ahhoz, hogy elmondja nekem, hogy mit is kell csinálnom. Igen, tisztában vagyok vele, hogy hülyeség volt úgy elindulnom az iskolába, hogy senkit sem kérdeztem meg semmiről, de azért remélem, hogy van esély arra, hogy ne egy szerencsétlennek tűnjek. Mondjuk, jobban belegondolva nem is érdekel, és amúgy is annak fognak nézni, tehát számomra nincs remény.
  Észrevettek. Lányok is, fiúk is nézegettek felém. Volt köztük szőke, vörös, narancssárga, fekete, lila, barna és még zöldes fehér hajú személy is.
A nagy idegesség közben azt sem tudtam hova menjek, ezért besétáltam az első terembe, amit megláttam. "DÖK-ös terem". hm, micsoda találó név. De jó úton haladok, hogy találjak valakit, aki segít. Kissé ügyetlenkedve és reggeli rekedtes hanggal szólítottam meg egy könyvespolcnál álló szőke fiút.
  Tekintetem hamar találkozott az arany szempárral, amikor vékony hanggal kinyögtem egy "Szia! Bocsi, kicsit el vagyok tévedve, tudnál segíteni?" mondatot. Tiszta szimpi volt a srác, már alapból az is jót sejtetett róla, hogy könyvet fogott a kezébe.
  Miután a fiú alaposan végigmért egy kedves mosoly kíséretében végre beszélni kezdett.

 - Szia! Te vagy az új lány? Az igazgatónő mondta, hogy várunk egy új diákot, de azt nem gondoltam volna, hogy már az első percekben találkozhatunk. Nathaniel vagyok. Miben segíthetek?
  - Igen, én! A nevem Anabel Kneil! Az van, hogy fogalmam sincs az órarendemről, az osztályomról, a termekről és semmiről. Kicsit figyelmetlen voltam így utolsó héten, és..nos, elfelejtettem utánanézni, vagy bármit tenni ez ügyben.
 - Oh, értem! Ez esetben gyere velem, és körbevezetlek.

  Nem mondom, hogy szar a suli, de azt sem hogy jó. Vagy lehet, hogy Nathaniel csak a legfontosabb helyeket mutatta meg, ahol valószínűleg órám lesz ezen a héten. Értem ezalatt az osztálytermet, az igazgatói irodát, az udvart és a folyosókat. Miután visszaértünk a DÖK terembe megköszöntem neki a segítséget, és elváltak útjaink.
  Most már annyira nem is izgultam. Meg volt a terem, és már ismerek egy embert. Ha más nem, nekem ez is tökéletes. Amikor kinyitottam az ajtót mondjuk egy kicsi zavarba jöttem. Gondolom nem csak Nathaniel tudta, hogy jövök, hanem az osztály is. Mindenki máshogy nézett rám. Volt ott minden. Megvetés, szánalom, gúny. Azt hiszem, ez nem azén osztályom. Mindenesetre leültem az ajtóval szemközti padba, hogy ha olyan szitu lenne, gyorsba kitudjak szaladni.
  A csöngetés előtt pár perccel Nathaniel is megérkezett. Rám nézett, és egy bólintással jelezte, hogy beszélni szeretne velem. Kicsit meg voltam lepve, de felálltam és követtem. Nem voltam soha magas, de átlagos sem. Egyenesen alacsonynak számítottam a százötvenhat centimmel, de ez engem a legkevésbé sem zavart. Szóval a kisebb méretkülönbségek miatt nyaktörést éltem át, míg Nathaniellel beszéltem.Semmi komoly nem volt, csak annyit mondott, hogy a következő szünetben menjek vele, hogy alá írjak pár papírt, hogy aztán hivatalosan is a Sweet Amoris diákjai közé tartozzak. Hurrá!

  Szerencsére az első órán nem szólaltam meg, igaz még így is éreztem a kíváncsi pillantásokat magamon, de ezt már annyira megszoktam, hogy nem is érdekelt. Úgy éreztem itt az ideje annak, hogy én is megsasoljam azokat az embereket, akikkel még évekig együtt leszek. Amikor felnéztem a füzetből az első ember, akit kiszúrtam az egy szőke hajú lány volt. Pont, mint a táborban. Basszus, lehet Ő is ott volt! Nem tudom megkülönböztetni a szőke plázacicákat, de ugyanolyan. Körülötte voltak a barátnői, csak más hajszínnel. Utána egy lila hajú lány. Szimpi. Narancssárga hajú lány. Ő is szimpi. Rövid, fekete hajú lány. Ő is az. Mögötte ismét egy rövid fekete hajú lány, csak valamiért neki volt a kezében egy mikrofon. Hát, róla nem igazán tudnám elmondani, hogy szimpi.
  Hátrafordultam. Igen, előfordulhat, hogy iszonyú furcsának nézhettek, hiszen vagy jó öt percig nem is fordultam vissza. Szóval, úgy néz ki, hogy hátul ülnek a fiúk. Vörös haj, szürke szem, fekete cuccok. Uhh, hogy én milyen rég nem láttam ilyen pasit. A mellette ülő srác egy zöldes fehéres hajú fiú volt, akinek fele más színű szemei voltak. Hát, nem azért mondom, de Ők voltak a legszimpatikusabbak ebből az egész csapatból. Szóval néhány perc vizslatás után visszafordultam.
  Hoztam a szokásos formám. Ez az Ana! Ha így folytatod nem csak, hogy nem fognak veled beszélni, de rád se fognak nézni..
  Kicsöngettek, és én már a helyemen sem voltam. Egy kéz gyorsan rántott fel, és húzott át a szemközti terembe.

- Ne haragudj Anabel, de sietnem kell! Itt írd alá, és már szabad vagy. - Nathanielt találtam "szembe" magammal, de fel kellett néznem, hogy lássam a szemét. Gyorsan aláfirkantottam a lap alját, és indultam kifelé az ajtón, de mielőtt teljesen otthagytam volna a fiút, még elköszöntem.
- Ja, és Nat! Köszönöm a segítséget. Hívj Anának. - Jó, igen. Lehet hogy tök bunkóság lebecézni, de kit érdekel? Úgyis szólni fog, ha nem tetszik neki. Gyorsan rámosolyogtam, de nem vártam egy percet sem.
 
 Visszalépdeltem a termünkbe, és ismét éreztem a tekinteteket. A lányok oda is jöttek, amit cseppet sem bántam. Csak akkor vettem észre a fehér hajú lányt, aki megdicsérte a cipőmet. Mindenki bemutatkozott. (Kim, Viola, Iris, Peggy, Rosalya és még az unszimpatikus barna hajú lány, Melody is.).
  A fiúk nem jöttek oda hozzám, amit kicsit bántam, hiszen biztos voltam benne, hogy tök jó arcok lehetnek. Mondjuk tesi órán a vörös hajú fiú hozzám vágott egy labdát, amit felvettem és kimentem játszani vele. Nem igazán hatnak meg az ilyenek. Mondjuk elmosolyodtam a reakcióján, amikor elsétáltam előtte.
  Na, ezt neked anya, apa! Egy beiratkozást eltudok intézni. Igaz, hogy folyt a tenyeremből a víz, de nem volt semmi gáz. Büszke vagyok magamra. Otthon lerugdaltam a cipőt, és ágyba vetettem magam. Aztán elővettem a gitár, és elvoltam vele egy ideig. Utána bealudtam. Na, ha minden nap megdobnak egy labdával, egyszer csak oda fognak jönni a fiúk is!