A Tábor.

Sziasztok!:)
Úgy döntöttem, hogy felpörgetem kissé a dolgokat. Ne értsétek félre, nem úgy gondolom, hogy két mondattal lezavarom, ami a táborban történt, hiszen olyat azért mégsem szabad.:D
Helyette ebben az egy bejegyzésben megírom. Na jó, azért nem. De a tábort tényleg befejezem ezzel a bejegyzéssel, hiszen főszereplőnk életét semmilyen módon nem befolyásolja. Ez csak azért tartozik a történethez, hogy megismertessem veletek Anát.
Szóval jó olvasást hozzá..^^"
xx. Asuka:)

  A Tábor.

Pont, ahogy képzeltem. Miután a szüleim kidobtak a busznál, mondván, hogy másfél hónap múlva jönnek értem, találkoztam életem legundorítóbb embereivel. Boldogság, szőke loboncok, kék szempárok. Beleborzongtam a látványukba is, és csalódottan vettem tudomásul, hogy itt sem fogom megtalálni az én barátaimat, akikkel néha napján részegre ihatjuk magunkat, vagy esetleg a szerelmet, amiről oly' sokat hallottam már.
  Az itt lévő lányoknak szöges ellentettje voltam. Alacsony voltam, vékony. Hosszú, fekete hajam volt, néhány tincs pirosan pompázott. Egyszerű barna szemem volt, és elég hosszú szempilláim ahhoz, hogy ne használjak spirált. A frufrum - úgy, mint az egész hajam - egyenesen állt, szerencsémre vasalás nélkül. A pólómon egy egyszerű Artic Monkeys felirat díszelgett. Ma kivételesen fekete szoknyát vettem fel, hozzá a kedvenc creeperemet. A kalapom nélkül halottnak éreztem magam, tehát az is ott figyelt a fejemen.
  Az összes kék szempár rám szegeződött, amikor én is odasomolyogtam a buszmegállóba. A legtöbben már akkor kiközösítettek, vagy elítéltek. Én viszont nem a "legtöbbet" kerültem el nagy ívben, hanem az összeset.
  Ekkor érkezett meg a fiúkból is egy pár, akik ugyanolyanok voltak, mint a lányok. Boldogok, fittek és bunkók. Hát kell ennél több, hogy levegyenek egy lányt a lábukról?.. Inkább nem szólok semmit.
  A telefonom rezegni kezdett a zsembemben, mire gyorsan letettem Tejet - a macskám, akinek fehér bundája miatt ez a neve. - és a a készülékért nyúltam. Hm. Anyám írt egy üzenetet. Biztos fontos, mert eddig sosem írt.
"Megjött a felvételi leveled a Sweet Amoris gimiből. Felvettek. Majd ha hazaérsz beiratkozunk."
Király! Két éve erre az átkozott levélre vártam, és most végre felvettek. El sem hiszem. Ezt a tábort kéne már csak túl élnem, ami nem lehet olyan nehéz. Minden nálam van, amire szükségem lehet. Bikini, vodka, cigi, kávé és a macskám, Tej.
  Lassan a szervezők is ideértek. Épp időben, mert már a lábam is a rohadás szélén volt. Amikor még elindultam otthonról szívszakadva vettem búcsút szeretett gitáromtól, de most, hogy körbenéztem ezen a csordán, minden második embernél van egy gitár. Igaz, nem elektronikus, de van. Jobb, hogy nem hoztam.
  A fontos és elkerülhetetlen ismerkedés és bemutatkozás után - amik alól próbáltam kibújni, kevés sikerrel, ezért csak annyit voltam hajlandó elárulni magamról, hogy tizenhat éves vagyok és a nevem Anabel - felszálltunk a buszra. Elsőként szálltam fel rá, ami sokaknak nem tetszett, de ez engem hidegen hagyott. Gyors léptekkel ültem le az egyetlen egyszemélyes székre. Míg a többiek csúnyán néztek rám, és egymásnak sugdolóztak, én csak a szám alatt lévő vasat piszkáltam a nyelvemmel.
  Az út sokáig tartott, de tudtam, hogy a táborhoz képest ez semmi. Másfél hónap. Negyvenöt nap. Amíg oda nem értünk volt időm elgondolkozni az új iskolámon. Már nyolcadik óta erre vártam, és örülök, hogy a nyelvi osztályba vettek fel. Két év helyett három vár rám. Sajnálom, hogy nem tavaly küldték a levelet. Kíváncsi leszek az osztálytársaimra, de leginkább a fiúkra. Vajon lesz normális? Nem tudom. Lehet. Végre busszal járhatok.
  A gondolataim közepette valaki megdobott egy zacskóval. Kezdett fejembe szállni a düh. A buszon nevetés tört ki, az összes barbi baba, és pasijuk röhögött. Az én arcomra egy gunyoros mosoly ült ki. Majd akkor is nevetni fognak, ha részegen felpofozom őket és smárolok a pasijukkal? A zacskót a kezemben tartva felálltam, és a szőke kezébe nyomtam, aki nekem dobta.
  Nagy hamar megérkeztünk egy elég lepukkant szálláshoz, amiben csak aludni lehetett. Volt saját medence, és út közben felfedeztem nem messze egy tavat is. Oda úgysem fog senki lejárni. Csak én.
  Elmondták, hogy ki kivel alszik. Csak nem? Én alszom a fiúkkal? Hm. Mégis csak jó lesz ez a tábor. Hogyha már itt tartunk, nem vagyok szűz. Egy éve veszítettem el a szüzességem. Természetesen a szüleim ezt nem tudják. Pedig a szombámban történt az eset. Nem tudom, miért nem hallottak meg.
  A lányok sértődötten vették tudomásul, hogy ez az egyetlen döntés, amiben a szervezők nem engednek. Így szomorú és nyálas búcsút vettek szerelmeiktől, majd kézenfogva, vihogva elfoglalták a szállasukat. Mivel már este volt, ezért én is ugyanezt tettem. Tejjel együtt elfoglaltuk az ágyamat, majd egy gyors átöltözéssel elaludtam.
   

  Már mindjárt vége, csupán egy hét. Itt az ideje, hogy az eddig összegyűjtött pénzem elköltsem az alkoholra. Ezen az egy héten egy percre sem vagyok hajlandó józan maradni! Hét kiállhatatlan fiúval kell már öt hete egy légtérben lennem! Ha ez nem lenne elég, a kis cicababák folyamatosan itt lógnak. Mert természetes, hogy a lánynak kell átmennie a fiúhoz, még véletlenül sem fordítva.. remélem érzitek az iróniát. Hűha! Egyébként nem semmi teljesítmény ez tőlem! Kibírtam emberek közé láncolva hat hétig! HAT hétig! Ezt bele fogom írni az önéletrajzomba. Ha vége ennek a tábornak nevezett rémálomnak, akkor egy hét múlva már a Sweet Amoris folyosóin lógom el a tesi óráimat.
  Alig várom, de ebben a percben nem érek rá ezzel foglalkozni, mert muszáj vennem pár üveg vodkát és bort. Úgyis most van az az idő, amikor a szervezők nem tudtak semmit kitalálni, ezért "szabad foglalkozást" adnak a gyerekeknek. Chh, ez a sok hülye körülöttem, nem hogy inna, mint a gödény, á, nem! Ők együtt nevetgélnek a cuki vicceiken, és felfalják egymást. Hát nem elbűvölő? Nem..
  A bolt alig van öt percre, és iszonyatosan meleg van. Egyszerűen nem tudtam gyorsan szedni a lábaimat, a nap sugarai lelassítottak. Végül aztán mégis odaértem valahogy a kisbolthoz, és a pultossal még sikerült elhitetnem azt is, hogy elmúltam tizennyolc. Pedig addig még van bő két év.

  Szerintem nem nagyon kell elmesélnem, hogy mi történt a tábor maradék egy hetében. De szerintem ha akarnám sem tudnám, mivel én sem emlékszem rá. Valami olyasmi rémlik, hogy az egyik lány tényleg felpofoztam, de senkinek a pasiját nem nyúltam le. Nem vagyok én olyan! A hazafelé vezető úton, furcsamód mindenki tök nyugis volt, senki nem dobált meg zacskóval, vagy bármi mással. Lehet ennek valami köze van ahhoz, hogy hét napon keresztül nem tudtam magamról.
  Biztos, ami biztos : Soha többé nem fogok kilépni nyáron a lakásból, ha mégis, az csak is a pia miatt lesz. Most pedig elkezdhetek az egy hét múlva kezdődő iskolán gondolkozni. Végre! Csak kérlek, egy ember akadjon, aki mellettem marad. Kezdem egyedül érezni magam. Nagyon.