Horizont.

  Horizont.

Felkelés. Fürdés. Fogmosás. Felöltözés. Busz. Leszállás a sulinál. És hopp, már bent is vagyok. Az első utam Nathanielhez vezetett, hogy megtudjam hol lesz óránk. Nevetve elmagyarázta, hogy ezen a héten csak az A teremben vagyok, szóval nem lesz semmi új. Megköszöntem, hogy szánt rám időt, majd tovább álltam.
  Az idő kissé melegnek bizonyult, ezért egy fekete szoknyát kaptam magamra egy rózsaszín, ujjatlan inggel, amin macskák voltak. Boldogan léptem át a küszöböt, tök menőnek éreztem magam, de gyorsan elmúlt. A padom foglalt volt, a Vörös hajú fiú ült a helyemen.
  Amikor kinyitottam az ajtót rám nézett, úgy mint mindenki más, és mintha láttam volna egy gonosz mosolyt átfutni az arcán. Sóhajtottam egyet, de semmi kedvem nem volt veszekedni és megalázni magam, ezért lassan odakullogtam a fiú helyére. A fehér hajú srác először furcsán nézett, majd mintha régi ismerősök lennénk felém nyújtotta jobb kezét, és hatalmas vigyorral a képén bemutatkozott.

- Szia! Lisander vagyok.
- Anabel. De kérlek szólíts Anának. - eleresztettem egy szégyenlős mosolyt felé, és viszonoztam a kézfogását.

  Ezek után nem sokat beszélgettünk. Néha hiányoltam a helyemet, ezért kajtattam is utána, de mindhiába. A második óra után eszembe jutott, hogy tegnap otthagytam a padban Tej egyik játékát, ezért harmadik órán - ami rajz - odasompolyogtam a padomhoz, és egy alig hallhatót köhintettem. Szerintem a Vöri nem is hallotta, de azért hátranézett. Olyan szép volt a szeme, hogy egy másodpercre el is felejtettem, hogy miért zavarom. Végül kihúztam magam, és a lehető leghalkabban megszólaltam.

- Ne haragudj! Itt felejtettem valamit tegnap. - ez lehet kicsit furán jöhetett ki, mert letérdeltem elé, és elkezdtem kotorászni a padban. A fiú is meglepődhetett egy kicsit, mert először elakadt a lélegzete, de miután rájött, hogy csak keresek valamit, a légzése visszaállt a normálisra. Gyorsan kihúztam a kezem a padból, amikor megtaláltam a játékot és indultam volna vissza, de utánam szólt.

- Hé! Be se mutatkozol? Castiel vagyok.
- Anabel. De csak Ana. - gyors mosoly, indulás vissza.

  Nem tudom, hogy csinálta, de mire odaértem, addigra ott ült Lisander mellett. Kicsit hátrahőköltem, majd felkaptam a táskám. Igaz, kicsit tétováztam, de végül megszólaltam.

- Szia Lis! Jó volt melletted ülni - kissé erőltetett mosoly, de nem hazugság - Castiel.. Kérlek máskor döntsd el hova ülsz, és ne szórakozz velem.
- Nem ilyen lenne, ha szórakoznék veled.

  Bármennyire is utálom az olyan beképzelt idiótákat, mint Ő, ezt egy célzásnak vettem. Gyorsba visszaültem a helyemre, fülhallgatót bedugtam a fülembe - rossz vagyok - és elindítottam egy Arctic Monkeys számot. Aztán kicsöngettek. Ez így ment még három órán keresztül, a nap végén pedig fogtam a táskám és indultam kifelé az osztályterem ajtaján, de persze valakinek neki kellett mennem, mert ez már szokásommá vált. Szürke szem, vörös haj, Na vajon ki a pöcsöm az? Castiel, hát persze,
  Se szó, se beszéd, karon ragadott, és elkezdett végigcibálni a folyosón. Olyan helyre vitt, ahol még nem jártam, pedig tök jól el lehetne itt lógni egy-egy órát. Lehet ezért nem mutatta meg Nat. Ki tudja?
  A festett hajú elővett egy kulcsot a zsebéből, mindeközben rám se nézett. Egy ideig szenvedett az ajtóval, hogy kinyissa, aztán csak a zár kattanását lehetett hallani. Innentől nem kellett húzni a Castnak, mivel magamtól is elindultam. A kilátás szép volt. Tuti, hogy sokat fogok idejárkálni. Ez a hely király!
  Castiel mosolyogva fürkészte az arcom, ami engem nem nagyon zavart. Miután kigyönyörködtem magam a kilátásban, a fiú felé fordultam. Széles mosoly terült el az arcomon.

 - Köszönöm. De miért is hoztál el ide?
 - Ch, hogy az ember már nem is udvarolhat egy lánynak? Gondoltam kíváncsi vagy. Eddig az összes lány az volt. - Uh. Ez most durva volt.

  Igazából nem nagyon érdekelt, hogy hozott e fel már lányt, inkább csak az, hogy engem miért is hozott ide. Pár perccel később nevetésben törtem ki. Talán azért, mert most jutott el az agyamig az előbb kimondott mondata. Nevetve oldalba böktem, majd leültem a földre, és a hátamat a korlátnak döntöttem. Ő is követte a példám, és leült mellém. Nem néztem rá.
 - Mi olyan vicces?

 - Csak Te! Engem nem lehet elcsábítani. - a nevetést abbahagytam, de a mosoly ott bujkált a szám sarkában.
 - Ó, igazán? Pedig nekem menni fog! - amikor kimondta a hasamat fogtam és a fejemet hátravetettem, úgy röhögtem a földön fetrengve.

  Ezután nem sokkal Castiel felállt, mormogott egy csá-t és lelépett. Utána még maradtam egy fél órát a tetőn. A kilátás megunhatatlan! Castiellel nem is foglalkoztam. Vicces volt, amit mondott. Talán megsértődött.
  Nem sokára elindultam az ajtó felé, de eszembe jutott, hogy Castielnél van a kulcs, és gondolom volt oka, hogy be van zárva. Hát, úgy látszik Castiel letiplizett, engem meg annyira nem érdekel a dolog, hogy keressek valakit, aki bezárja. Felkaptam a táskámat a hátamra, majd a hátsókijáraton kisurrantam, hogy még véletlenül se legyen gyanús, hogy még itt vagyok a suliban, és pont a hátsófolyosó körül mászkálok.
  A buszra várva - mert ma kivételesen a gyorsabb, és szociálisabb utazást választottam a séta helyett - eleredt az eső, aminek nagyon örültem. Csak az akadályozott meg abban, hogy gyorsan elinduljak a parkon át hazafelé, hogy a jármű pont megérkezett. Basszus! Pedig imádom az esőt..