- Amikor vége az iskolának?
- Nem. Amikor tudod, hogy vége a boldogságnak.
- Miért lenne vége? Most kezdődik az élet, a nyár.
- Maga azt hiszi, hogy engem érdekel a nyár? Érezni, hogy hamarosan vége a rózsaszín ködnek. Tudni, hogy a helyére fekete felhők jönnek.
- Azt hiszem, ezt már mindenki érezte.
- Maga csak ne higgyen semmit! Nem tudja, hogy mi zajlik le bennem! Nem tud semmit!
- Mert nem mondasz el semmit.
- Ne tegezzen.
- Ne feleselj.
Vége van. Ez volt az utolsó, hogy idejöttem. Nem tudom, hogy ki ez az ember. Nem tudom, hogy mi ez a hely. De tudom, hogy igazat mondtam neki minden egyes alkalommal, amikor ellátogattam a kuckóba.
A félelmem valóra vált. Tényleg vége lett a rózsaszín ködnek. Számomra. Helyette visszajött az élet. Igaz, pont a nyárba csöppentem bele. Király! Talán Neki nem okozott ekkora változást az,hogy elváltunk. Talán Ő most boldog. Én nem. Bekaphatja. Mindenki. Főleg Ő.
Most mihez kezdjek? Talán ki kéne csinosítanom magam, hogy bukjanak rám? Nem is tudom. Szerintem így is elég jó vagyok. Nem, csak vicceltem.
Inkább maradok a macskás lány. Mindenki így hív. Biztos van valaki, akinek tetszeni fogok. Miért foglalkozom ezzel? Most nem depiznem kéne, miközben sírok, és lerombolom az egész szervezetemet vagy testemet, mert nem vagyok tisztában a dolgok súlyával? De, egészen biztos vagyok benne, hogy ezt kéne tennem. Akkor miért nem csinálom? A legutóbbi szakításomnál annyira részegre ittam magam, hogy másnap egész nap hánytam. Nem tudom, de most valamiért nem késztet erre semmi.
Talán mégis vissza kéne mennem ehhez az emberhez, hogy ki tudjam beszélni valakinek az érzéseimet. Ja, igen. Most felmerülhet az a kérdés, hogy hol vannak a barátok. Nincsenek. Lemondtam róluk egy pár éve, amikor észrevettem, hogy egyik sem marad mellettem. Olyan, mintha antiszociális lennék. Az vagyok?
Köveket rugdalok másik embereknek, miközben az utcán megyek végig. Harminc fok van, és izzad a kezem. Ilyenkor meg kell mosnom. Nincs semmilyen csap, vagy folyó, vagy bármilyen folyadék a közelemben. Kényelmetlenül érzem magam. A kalapom inkább melegít, mintsem, hogy hűt, de nincs kedvem levenni a fejemről.
A kezemben szorongatom az éppen aktuális könyvet. Említettem, hogy hova megyek? Haza. Nem lehetett nehéz kitalálni. A szüleim valószínűleg nem lesznek otthon, tuti a strandon süttetik magukat. "Az egyetlen lányunk már úgyis tizenhat éves, ha akar egyedül is eltud jönni a strandra." Hát nem! Egyedül sehova nem szoktam menni. Chh, persze! Ha elmúlsz tizennégy éves a szülők le se fognak szarni, de azért fiúznod még nem szabad.
Belépek a hideg helyiségbe, és egyből venném le a pólóm, ha most nem nézne rám senki. Ezek szerint még sem mentek el itthonról. Hűha, itt valami nagyon komoly dologról lehet szó, ha ilyen komolysággal várnak engem itthon.
- Kicsim beszélnünk kéne.
- Anya, nem buktam semmiből.
- Nem erről van szó. Úgy gondoljuk, hogy nem egészséges, hogy egész nap nem vagy itthon, és tudjuk, hogy nem a barátaiddal vagy. (Ezek szerint ők is tudják, hogy nincsenek barátaim.) Tudjuk, hogy neked most nagyon rossz, hogy a szerelmed elhagyott, és nincs máshoz kedved, csak olvasni azokat a könyveket, de.. ez így nem mehet tovább! Táborba mész!
- Anya, apa! Nincs semmi bajom, egyszerűen csak jobb' szeretek a természetben az állatokkal lenni.
- Holnap reggel kiviszünk a buszhoz.
Ennyit ér a szavam.. Várjunk! Mi lesz a macskámmal? Nélküle egy lépést sem teszek! Ezt anyáék is tudják.
- Hé! Mi lesz a macskámmal?!
- Viheted..Sikerült megbeszélnünk a szervezővel, hogy olyan szobában legyél, ahol Veled van kis életed.
- Hány napos?
- Napos? - nevet apám. - Ez egész nyárra szól, kincsem!
Hűha! Ez..felfoghatatlan! Ilyen nincs! Gyorsan kell cselekednem, beszerezni egy kis alkoholt, dohányt. Ha már szar helyen leszek, olyan emberek között, akiket nem szerretek, legyen olyan dolgok is, amiket igen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése